Az a nagyon nehéz helyzet állt elő, hogy jelenleg senki nem érti, hogy mi történik velünk. A korábban megszokott, védett állapotot, életformát, tőlünk függetlenül, külső hatásra megváltoztatták körülöttünk. Ami azonban mindenkire jellemző, hogy most senki sem vonhatja ki magát ebből a helyzetből, amit krízishelyzetnek hívunk. Azonban mi magunk vagyunk, akik sokat tanulhatunk ebből, hiszen új szituációk elé vagyunk kényszerítve. Korábbi megküzdési módjaink, énvédő stratégiáink sok esetben döcögnek, akadoznak, hiszen ilyen körülmények a most élő személyek jelentős részének ismeretlenek. A megoldásainkat napról napra kell kialakítanunk. Bár ez az állapot átmeneti, de bizonytalan hogy meddig áll fenn. Éppen ez a bizonytalanság okoz sokakban szorongást. A járványtól és a megbetegedéstől való konkrét félelmünk mellett a jövőtől való szorongásunk (Mikor lesz vége? Mi vár ránk? Hogy kezdjük újra?) is kulcsfontosságúnak tűnik. Az előállt nehéz helyzethez hozzátartozik, hogy a kontrollvesztés általános érvényű. Senki nem tudhatja biztosan, hogy milyen jogi, munkaügyi, pénzügyi, pszichés, gazdasági és társadalmi helyzetetek állnak elő a ránk váró időszakban. Mentális egészségünk megőrzése érdekében többek között elfoglaltságra, munkára van szükségünk. Ez a munka sok szülőnek jelenleg egyet jelent gyermek(ei)nek oktatásával. Egy vagy több gyermek tanítása nagy kihívást jelent mind a pedagógus, mint minden más szakember számára, de legnehezebb talán a szülőnek tanítani a saját gyermekét. Ebben a megváltozott szerepkörben kérdésessé válik a gyermek motivációja, a gyermek értékelése, akár a gyerekről kialakított eddigi kép is.

Korábban a gyermekek tanulásban való motiváltságát segítette a csoportnyomás (pl.: osztálytársakkal való együtt tanulás), az adott tanár elvárása (pl.: tanári tekintély), az osztályzatok, valamint a szülő elvárásai (pl.: jó tanuló-e). Ezek közül most csak az utóbbi maradt kézzelfogható számukra.Sok gyermek nem érti a kialakult krízishelyzetet. Több cikk foglalkozik azzal, hogy milyen módon lehet az adott korú gyermeknek elmondani, mit is jelent a járvány, ő mit tud tenni ebben a helyzetben. Fontos, hogy ne csak a felnőtt beszélgetésekből elcsípett információkból álljon a tudásuk, hanem hogy legyen lehetőségük kérdezni is az őket érintő dolgokban.
A gyermekekben is szorongást okoz, hogy megszokott életmódjuk megváltozott.

A szülő szempontjából mindezt körbelengi továbbá a munkaügyi bizonytalanság. A dolgozó szülők gyermekeinek elhelyezése is frusztráció-forrás, hiszen a nagyszülőket védeni kell, az intézmények bezártak, a barátok, családtagok segítségének elfogadása tovább növeli a fertőzések kockázatát. Még ha nem is kell a szülőnek fizikailag máshol lennie – sok esetben kialakították a munkahelyek a „home office” rendszert – a szülőnek napról napra teljesítenie kell. Bizonyos családokban a gyermekek így nagyobb önállóságra vannak rákényszerülve a tanulás terén. A szülőktől azonban rangsorolást kíván, hiszen a saját munkáját kell elvégeznie, miközben a gyerekek oktatásán túl a háztartási feladatok, az étkeztetés is a feladatkörébe került. Arról nem is beszélve, hogy a digitális lefedettség milyen mértékű a családban, mivel sok esetben a gyerekek csak a szülő munkájának végeztével jut a laptophoz, vagy az okostelefonhoz.

Az adott helyzetben a kommunikáció sokat tud segíteni a családon belüli feszültségek csökkentése terén. Szülőként érdemes felhívni a gyermekek figyelmét arra, hogy pontosan az ő családjukban milyen változások álltak be (ki kinek vásárol, kinek kell dolgozni járnia, miért nem lehet a nagyit megölelni, miért nem lehet kimenni a barátokkal, a szülők miért idegesek sokszor, miért lehet most annyit gépezni, mint korábban soha, stb). Fontos, hogy szóba kerüljenek az érzelmek is. Ha a szülő képes megfogalmazni az érzéseit az adott szituációval kapcsolatban, azzal egyértelműbbé, befogadhatóbbá teszi a gyermek számára, valamint lehetőséget biztosít, hogy a gyermek is kifejezhesse érzéseit. Általánosítva ez így fogalmazható meg: „Beszélj magadról! Kérdezd a másikat és figyelj a válaszára!”

Másrészről a közösség megtartó ereje hiányzik a mindennapokból, de az internet, telefonsegítségével csökkenthető ennek hiánya. A negatív érzések is elfogadhatóbbakká szelídülnek, ha van kivel megosztani azokat, ha olyan társakra lelünk, akik hasonló helyzetben vannak. Kiemelten nagy jelentősége emiatt a baráti kapcsolatok ápolásának. Felnőttként a szülők feladata, hogy a gyerekek – főleg a kisgyermekek esetében – barátaikkal beszélhessenek, „találkozhassanak”, még akkor is, ha ez csak a „gép előtti grimaszolásban” merül ki.