A karantén-helyzet megélése- Csőke Ildikó klinikai szakpszichológus

Karanténba járványos megbetegedések idején  a fertőzés további terjedésének megelőzése céljából kerülhetünk, akár önkéntes vállalással, akár hatósági intézkedés révén.

Számos ok miatt lehet negatív ez az élmény : A megszokott életvitelünk jelentősen átalakul, és a változás váratlanul ér bennünket. Aktivitásainkat korlátoznunk kell arra a körre, amely a fertőzés terjedésének kockázatát kizárja –  ez pedig nagyon megnehezítheti, sok esetben lehetetlenné is teheti feladataink elvégzését. Az akadályoztatottság, a kényszerű passzivitás kellemetlen, kínzó érzések. Emellett az alaphelyzetből adódó szorongató gondolatoktól sem mentesülhetünk (a megbetegedés kockázata  szeretteink és saját magunk esetében, tágabb körökben gondolkodva a közösségre,  a társadalomra leselkedő veszély). Egyéni élethelyzetünkből adódóan mindehhez járulhat még több nehezítő tényező is.  Az így kialakuló stresszhelyzetben kiegyensúlyozott lelkiállapotra való törekvésünk tudatos hozzáállást igényel.  

A mentális egészség megőrzése azzal a döntéssel kezdődik, hogy az aggasztó tények ellenére figyelmünket olyan dolgokra irányítjuk, melyek nyugodt lelkiállapotunkat, ugyanakkor hatékony cselekvéseinkhez szükséges koncentráló képességünket támogatják.

A helyzet értelmezése alapvető ebben. Gondolataink, érzéseink, testi állapotunk és viselkedéseink egymástól függő, egymást kölcsönösen szabályozó tényezők rendszerét alkotják. Vélekedéseink hatnak érzéseinkre (például képzeljük csak el, ha arról a hírről értesülünk, hogy váratlan ajándékot kaptunk, ennek a tudásunknak hatására örömöt érzünk) mely testi állapotunkat is megváltoztatja (felélénkülünk) és viselkedésünkre is hatással lesz (megköszönjük). A helyzet pozitív értelmezésének hatására testi és lelki állapotunk is pozitív irányban változott. Előfordulhat azonban, hogy az ajándék nem hasznos, felesleges, esetleg bosszúságot okozó tárgy számunkra – ebben az esetben nyilvánvalóan nem pozitív, hanem negatív irányban indul el a kör.

A példához hasonlóan az élet helyzetei egynél több értelmezést is lehetővé tesznek, így végső soron saját hozzáállásunk dönti el, melyiket hogyan éljük meg.  A semleges helyzetekben persze sokkal könnyebb egyaránt felfigyelni az eltérő minőségű (a pozitív és a negatív) magyarázatokra. Amikor a helyzet fenyegető, természetes módon adódik, hogy az összefüggések negatív állapotainkat erősítik fel bennünk. Ilyenkor fontos szándékos erőfeszítést tennünk a lehetséges alternatív, pozitívabb – ugyanakkor a valósághoz illeszkedő   –  viszonyulás megtalálására.

Karanténban a helyzetre tekinthetünk úgy is, hogy cselekvésünkben jelentősen korlátozva vagyunk, de úgy is, hogy éppen hatékonyan hozzájárulunk ahhoz, hogy a világban jelenlevő veszély  csökkenthető legyen. Persze, így vélekednünk nem könnyű, hiszen hétköznapi életünkben ahhoz szoktunk hozzá, hogy az adódó problémákat cselekvően megoldjuk. Jelenleg viszont nem  segít, ha a sikert abban látjuk, hogy tevékenyen elhárítjuk a bajt ( hiszen nyilvánvalóan lehetetlen egyedül egy világjárványt megfékeznünk, törekvésünk kudarcra ítélt,  így ez a gondolat csak erős distresszt okozó lehet).  Másfajta viszonyulásunk alapja az lehet, hogy tudjuk, az emberi faj túlélése az együttműködő viselkedést mutató egyedek összefogásával valósulhatott meg. Ennek alapján, ha a problémamegoldás céljául azt tűzzük ki, hogy kiegyensúlyozott lelkiállapotunkat megőrizzük, akkor hatékony cselekvésnek minősülhet minden, amit ennek érdekében teszünk (mert most ez a rész hárul ránk a közösség érdekében). Segíthet az is,  ha emlékeztetjük magunkat arra, hogy a minket érintő korlátozások időhatárosak, belátható időn belül véget érnek.

Tudatos hozzáállásunk fenntartásával elérhetjük, hogy az előírt idő lejártával hamarabb lehessünk  eredményes  cselekvő résztvevők egyéb élethelyzeteinkben.

A téma iránt érdeklődők figyelmébe ajánlott további olvasmányok:

• Selye J.: Stressz distressz nélkül
• Stauder A.: Stressz és stresszkezelés, In: Kállai-Varga-Oláh (szerk) Egészségpszichológia a gyakorlatban
• Beck-Rush-Shaw-Emery: A depresszió kognitív terápiája