Karanténba gyakran családunkkal együtt kerülünk. Az élet megszokott menetére gyakorolt változások amiatt is nagy kihívást jelenthetnek, hogy a mozgástéren osztoznunk kell. A kényszerű összezártságban a jó légkör fenntartását az segítheti elő, ha egyrészt mindenkinek van lehetősége időnként az elvonulásra, máskor  közösen végzünk olyan tevékenységet, amiben mindenki örömét leli.

A családi rendszerben a szülők gyakran egyidejűleg gondoskodnak az idősebb generáció(k)ról  és gyermekeikről is. Az érzelmi támasznyújtásra minkét irányban szükség lehet, hiszen az idősek és a gyerekek biztonságérzete is megrendülhet.

A nagyszülők, dédszülők korosztálya fokozott szorongást élhet meg, hiszen életkoruknál fogva a járvány által veszélyeztetett csoportba tartoznak. Fontos azoknak a tényeknek a tudatosítása, amelyek az ő védelmükben tett intézkedésekről és a kedvező kimenetelű esetekről szólnak (hiszen még az idős megbetegedettek között is többen meggyógyultak).

A szülőknek fontos tudniuk arról, hogy gyermekeik számára mintát jelentenek. Nemcsak a kimondott szavaik számítanak, hanem viselkedésüket, érzelmi állapotaikat is érzékenyen felfogják, azokra reagálnak a gyerekek. Ezért ahhoz, hogy megnyugtató módon tudjanak a gyermekeikhez viszonyulni, a szülőknek először saját kiegyensúlyozott állapotukat szükséges elérniük. Nem önzés ilyenkor (sem) a felnőttek saját feltöltődésre szánt ideje, amelyet a feladatok megosztásával szervezhetnek meg a szülők, egymásnak segítséget nyújtva.

Gyakran előfordul, hogy a gyerekek az elsajátított minta alapján maguk is egészségtudatos viselkedést kezdenek gyakorolni, erre szüleiket is figyelmeztetik. Érdemes ezt méltányolnunk, valódi segítségként elfogadnunk – növelhetjük biztonságérzetüket azzal, hogy hatékonynak élik meg magukat a fennálló veszélyhelyzet elhárításában.

A gyerekek  a helyzet értelmezését a szülők vélekedéseinek szűrőjén keresztül végzik. Biztonságérzetük megőrzése úgy lehetséges, ha érettségüknek megfelelő szinten jutnak el hozzájuk az információk: a valóságnak megfelelő tények olyan mértékben, hogy számukra érzelmileg feldolgozható legyen. Ha kialakul bennük az az érzés, hogy beszélgetőtársként egyenrangúként tekintenek rájuk, ha kérdéseiket feltehetik (még akkor is, ha a téma a felnőttek számára aggodalmat okozó), akkor bízhatunk abban, hogy nem maradnak magukra fenyegető, szorongást okozó  gondolataikkal. A nehéz helyzet ellenére ez segíthet megelőzni pszichés károsodásukat.

Tapasztalatok szerint a karantén nem kizárólag nehézségeket jelent: talán többször is gondoltuk már korábban, hogy kevés az idő, amit családtagjainkkal együtt tölthetünk – most ez az akadály elhárul. (Persze, a feszültség szintje magasabb lehet az átlagosnál ebben a rendkívüli helyzetben – ez még nem feltétlenül azt jelenti, hogy a családi rendszer rosszul működik. Az is megterhelő lehet, ha elvárásként állítjuk magunk elé, hogy az együtt töltött időnek folyamatosan boldogságban kell telnie.)

Tudjuk, hogy a család számos módon támogató, megtartó erő tagjai számára. Ha sikerül figyelmünket a helyzet előnyös oldalára irányítanunk (például arra, hogy most jut idő azokra a társasjátékokra és azokra a beszélgetésekre, amikre a hétköznapi „menetrendben” már nincs energiánk), akkor elkerülhető, hogy negatív élményként maradjon meg a családtagokban a karanténban eltöltött idő.

A téma iránt érdeklődők figyelmébe ajánlott olvasmányok:

  • Komlósi P.: A család támogató és károsító hatásai a családtagok lelki egészségére, In: Gerevich J.(szerk) Közösségi mentálhigiéne
  • Mérei F. – Binét Á.: Gyermeklélektan
  • Leach P. : Picik és kicsik (a gyermeknevelés kézikönyve a születéstől az iskoláskorig)