Hogyan motiváljuk gyermekeinket az otthoni tanulásra? Szabó Gabriella klinikai szakpszichológus
Az iskoláskorú gyerekek élete március közepétől gyökeresen megváltozott. A mindennapos iskolába járást felváltotta az otthoni tanrend, az „osztálytermen kívüli digitális oktatás”-t minden pedagógus, gyakorló szülő, és diák is próbálja értelmezni, megvalósítani. A kapcsolattartás egyre több elektronikus csatornáját ismerjük, használjuk, jó esetben kialakítottuk az otthoni tanulósarkot, napirendet, és lassan kialakulnak a tanulási szokások is. Jobbnál-jobb cikkek jelennek meg a világhálón arról, hogyan alkalmazkodhatunk a krízis helyzet kihívásaihoz, az otthoni tanulást is érintve. A felnőttek igyekeznek önmagukat is mentálisan karban tartva tanulásra ösztönözni a kisebb-nagyobb gyermekeket, türelmüket, teherbírásukat napról-napra edzik.
A gyermek iskolai tanuláshoz való hozzáállásáról korábban is volt képe a szülőknek. Van olyan diák, aki szívesen foglalkozik az intellektuális témákkal, van, aki inkább gyakorlatias beállítottságú. Vannak olyan témák, tantárgyak, amelyek lelkesítőbbek számukra, és vannak unalmasak. Van könnyebb, és nehezebb tantárgy, anyagrész. Sok múlik a pedagógus személyiségén, szemléletén, jártasságán, hogyan kíséri át az előírt tananyagon a tanítványokat.
Az ösztönzés mindig érzelmi tényezőkön keresztül hat. A tanulást kísérő pozitív érzések – izgalom, a kíváncsiság kielégülése, sikerélmény, társas jutalmak, dicséretek… mind megerősítik azt, hogy a következő alkalommal szívesebben üljön le a diák a feladatokhoz. A túl nehezen megoldható feladatok, az unalom, monotónia, az elmaradó dicséretek, a sikertelenség, az izgalmak, játékosság teljes hiánya inkább a feladatok elkerüléséhez, halogatáshoz, ellenálláshoz, tanulásról való leszokáshoz vezet. A kötelességtudóbb, erősebb képességekkel rendelkező diákok könnyebben haladnak ugyan, de a motivációjuk nekik sem erősödik.
Az otthoni tanulás koordinálásának feladatát a szülők kapták meg. Az átlagos kisiskolások ebben több segítségre szorulnak, a felső tagozatosok már céltudatosabbak, önmotivációs képességük (célt tűzni – erőfeszítéseket tenni) erősebb.
Az új élethelyzetben fontos, hogy a gyerekek értsék, mi történik körülöttünk, életkoruknak megfelelő értelmezéseket kapjanak, hiszen félelmekkel terhelve nem lehet koncentrálni. Szánjunk időt arra, hogy időről-időre feltehessék a kérdéseiket, megfogalmazhassák a bizonytalanságaikat, elmondhassák, mi zavarja őket. És ne felejtsük el azt sem kifejezni, hogy minden új helyzetben vannak olyan dolgok, élmények, ami örömmel tölt fel, így segít átvészelni a nehézségeket.
Nem árt tisztázni magunkban, hogy mi ennek az iskolai félévnek a megvalósítható célja. Hol tart a gyermekünk a tanulási folyamatban, és mi várható el magunktól, családunktól, gyermekeinktől a megváltozott körülmények között.Ha az iskolai elvárások és az otthoni lehetőségek között nagy különbség van, a szülőnek kell megfogalmazni a reális, teljesíthető elvárásokat a gyermek felé. Valószínűleg többen vannak úgy, hogy teljes mértékben nem tudnak megfelelni az iskolai elvárásoknak. Sokféle család van, sokféle élethelyzetben. És sokaknak nincsenek meg, vagy hiányosak az otthoni tanulás feltételei. Azokban a családokban, ahol a vírus-helyzet komoly egzisztenciális, egészségügyi, vagy mentális problémákat, esetleg veszteségeket okozott, az alapvető szükségletek kielégítése, és nem a házi feladatok pontos elkészítése az elsődleges cél.
Az elköteleződést segíti, ha az otthoni tanulást egyeztetési folyamat előzi meg. Ez a szülő részéről alapos tájékozódással kezdődik. A kisebbek is el tudják mondani legtöbbször, mi okoz nekik nehézséget, mi segítené őket a tanulási folyamatban. Végiggondolhatjuk mi is ugyanezt, igyekezve megfelelő tanulási környezetet, és optimális terhelést kialakítani. Valóban sarkalatos, hogy legyen napirend, amely keretet ad a mindennapos otthoni tanulásnak. Strukturáljuk az időt: mikorra kell elkészülni a reggeli rutinnal, mikortól, meddig tanulunk, mikor vannak a közti szünetek. A sokféle segédeszköz, kütyü csábításának sem könnyű ellenállni, jó, ha erre is kialakul valami szabály, szokás: tanuló időben tanulásra használjuk őket, és van szórakozásra, kikapcsolódásra használt kütyüzés, illetve olyan idő is, amikor nem használjuk. A tanulási nehézséggel küzdő gyerekek környezetét igazíthatjuk olyanra, amely az ő igényeiknek jobban megfelel – pl. nehezen figyelő gyerekeknél ingerszegényebb környezet megteremtésével, illetve teherbírásának megfelelő időbeosztás kialakításával. A testmozgás fontossága elvitathatatlan, mint a jó fizikális, mentális kondíció alapja.
A bevethető ösztönzések (előre beígért, eltervezett jutalmak) is egyénre jellemzőek. A szülők általában jól ismerik, mi okoz örömöt a gyerekeiknek. Mivel tud kikapcsolódni, miben fárad el nagyon, mi veszi el a kedvét. Az igazán jó ösztönzők személyesek, és kizárólagosak (csak akkor jut hozzá a gyerek, ha teljesíti a kitűzött célt). Az örömöt okozó ösztönzők lehetnek tárgyi jellegűek, vagy kedvenc tevékenységekkel kapcsolatosak. A legszebb talán az, amikor maga a feladatmegoldás folyamata válik jutalommá, mert izgalmánál fogva örömforrássá válik, és a cél elérése sikerélményt okoz. Ezt persze előre nem ígérhetjük meg, de a feladat nehézségi fokának ügyes megválasztásával (jelentsen kihívást, de sikeresen meg tudja oldani) segíthetjük a flow-érzés létrejöttét. A feladatok közötti, rövid lazítás is lehet jutalmazó (pl. kedvenc zene meghallgatása, tánc, nasi). A kisebb gyerekeket a szülő figyelme, vagy a számára kedves tanítóval való kapcsolattartás is ösztönözheti. A játékos, humoros ötletek inspirálhatják a pontgyűjtögetős – beváltós, jutalomkártyás ösztönzők használatát. A nagyobbakat már egyértelműen a kortársakkal való időtöltés támogatása lelkesíti. Minden jónak tűnő ötletet azonban működtetnie kell valakinek, ha ebben a szülő következetlenebb, a gyerek motivációja könnyen alábbhagy. Az ígéretek beváltása nem maradhat el.
A következetes értékelés fontos része a motivációs folyamatnak. A gyerekek a karantén helyzetben töltött otthoni tanulással szabad tevékenységükben vannak korlátozva, kortárs kapcsolataik nagyobb részét egy időre elveszítették. Ilyen érzelmi helyzetben érdemesebb a pozitív megerősítésekre, jutalmazásokra helyezni a hangsúlyt. A szankcionálást, büntetéseket helyettesíthetjük a keretek, szabályok bölcs kialakításával. Az értékelésbe bármelyik családtag bevonható, legalább egy dicséret erejéig. Az észlelt nehézségeknél jutalmazható az erőfeszítés és a jó hozzáállás is (Látom, nem adtad fel egykönnyen!). Elakadásoknál a biztatásnak nagy jelentősége van. Ha már értjük, milyen nehézséggel kell megküzdenie a gyermeknek, biztosíthatjuk arról, hogy bízunk abban, tud fejlődni ezen a területen is, és felidézhetünk olyan nehézségeket, amelyekkel már sikeresen megbirkózott. A nehézségekben való osztozás, a reményteli érzelmi állapot energetizál, erőfeszítéseinket fokozza.
Ha mindezek mellé a tanító, tanár is elismeri diákja teljesítményét, hozzáállását, vagy kreativitását…, apró lépésekben el tud indulni az a felfelé vezető spirál, ami megerősíti gyermekünk küzdőképességét és mintát ad az önmotiváció belső folyamatainak a kialakításához. A szülők a nehézségeiket megoszthatják a pedagógusokkal, kérjék segítségüket a megoldásban.
Az otthoni tanulás helyzete megteremti, hogy jobban belelássunk a gyermekünk fejlődésébe. Kellő figyelmességgel kellemes meglepetésekben lehet részünk, hiszen gyermekeink egyéniségét, kreativitását domboríthatja ki.